Nehezen viselem...

Mért?? Nem tudom a választ, de akarom. Az életem kisiklott és egy másik irányban tart tovább. Semmi sem az ami volt és ami van totál idegen. Biztos ez én vagyok? Lassan azt érzem, hogy megőrülök....

Ádám lekoptatott... igen én ezt annak veszem... Tudom, hogy amit mondott azt csak is azért mondta, hogy ne bántson meg. Nem tudok ettől megnyugodni. Nem akarom tudni mit gondolhat rólam... bár sejtem. Felakasztani, elvágni, leugrani... már senki sem érdekel... Hagyjanak a picsába.... De akkor most mi is tart vissza??? Gyógyszert péntek óta nem vagyok hajlandó bevenni... az nem. Öcsémék? Nem. Babsy? ... nem. Anyuék??? Lehet... Azt akarom, hogy az legyen kiiirva a szemem elé, hogy THE END, GAME OVER és nincs tovább. Nyugodtan hátraakarok dőlni...

Szobámba élek és csak egy-két falatért ugrok le a konyhába. Folyton a siirás kerülget és nincs senki mellettem... Nem tudom, hogyha lenne, akkor nem küldeném-e el... zavar. Nincs erőm kimenni sehová...

Hétfőn lementem Istiékhez szalonnázni... kicsit jobb volt... Nem akartam megint itthon lenni... egyedül... mért siirok most is?? Fészen mért küldöm a mosolygós biszbaszokat??

Holnap találkozok Tibivel... Semmi kedvem... de megiigértem...

Ha iigy halad tovább minden... nem húzom sokáig... Mindenki elmegy mellettem...

Simsezek, közben goth zenéket hallgatok és... siirok... most meg sajnáltatom magam... rémes... -.-

 

NE!