Megy

Mindig vágytál valamire és áhítozva nézted, hogy másnak már meg van. Nem keseredtél el tőle, hogy neked nincs, egyszerűen csak hiányzott. Hiányzott, hogy mások könnyebben túlvészelik a labilis korszakokat, hogy mindig van ami könnyedség számukra. Te enélkül küzdöttél, túlkerekedtél és természetesen győztél még mindig a lélektani jelenléte nélkül.
Mikor már tényleg nem gondolkoztál rajta,  hogy neked igazán kellene, hogy örülnél te is neki, akkor hirtelen megkapod. Az élet az orrod elé tolja és várja, hogy vedd el. Te habozol és nem hiszed el... úgy gondolod, hogy nincs már szükséged rá, de elfogadod. Nem foglalkozol, hogy használt, öreg, kopott vagy buta-e. A lényeg, hogy a tiéd és vigyáznod kell rá. A szemedben gyönyörű, okos és új. Rá jössz, hogy illik hozzád, hogy te tudod használni, míg mások kidobálják vagy megfosztják fényétől.
Idővel minden karcolást, hibát és tulajdonságát ismered, de nem tudsz megválni tőle. Kötődsz hozzá és, ha jönne az új széria akkor sem tudnál megválni tőle. Megvan mindened, hogy megválj tőle, semmibe sem kerülne neked és talán meg sem éreznéd, de neked csak ez az egyetlenegy kell. Nem tágítasz és eldöntöd mindig így lesz.
Aztán megtörténik, amitől mélyen mindig is féltél. Megöregszik, eltörik és a kezeid között csúszik ki, hogy ezt már többet nem tudod használni. Nem tudod kidobni, csak nézed és nem tudod elhinni, hogy nincs többet. Még mindig nagyon kötődsz hozzá, nem hiszed amit a szemed lát, pedig tudat alatt érzed, hogy nincs és nem is lesz ugyanez soha. Nem dobod ki. Minden nap megnézed és eszedbe jutnak a régi emlékek. Már elhiszed, hogy nincs, de nem tudod kidobni. Megnyugtat, ha a közelébe vagy, akkor is, ha már értéktelennek is látszik. Tele van értékekkel és ezt csak te látod, mások nem láthatják/ nem tudják látni.
Aztán kapsz egy teljesen újat. Talán jobb, mint a régi, de téged végkép nem érdekel, hogy milyen. Nem akartad és csak realitásból fogadtad el. Sokáig nem használod, mégis nekileselkedsz és persze csalódsz. Nem tudod kiismerni, az ismert hibák, a gyöngeséged és megszokott dolgok itt nincsenek. Folyton visszagondolsz a régire, amitől még mindig nem tudtál megszabadulni, ami már nincsen. Az élet mégis megy tovább...
/Ansen/

Tüntetünk, mert szeretjük a zöldet...

Az utóbbi 2 hétben egyáltalán nem tudtam poosztolni. Nem azért, mert nem akartam, hanem, mert képtelen voltam rá.

Szeptember 17.-én Isti rám írt, hogy szalonnázni megyek-e hozzájuk. Ezen erőteljesen elgondolkoztam, mivel olyan furcsán kérdezte.
Mintha nem nagyon látna szívesen....
Na mindegy, elakartam menni és "ha meghívott el is megyek" címszóval el is mentem.
Végül természetesen alaptalan volt ez az egész előítélet, mivel azért kérdezte ennyire furán, mert ugyanezeket az érzéseket érezte a részemről.
A szalonnázás nagyon jó volt... de elment az utolsó busz. Gondoltam majd reggel hazamegyek.

Elaludtam. Ha jól emlékszel 1-2 óra fele keltünk fel.



Szeptember 18. ZÖLD PARDON TÜNTETÉS! Ugye Istiéknél aludtam és onnan is vágtunk neki Pestnek. Mivel majdhogynem 2 hete volt nem tudom részletezni a dolgokat... de a lényeg, hogy iszonyat jó volt. Pálinka dalnál előre mentünk tombolni és éppen belefutottunk egy fotósba... Le lettünk kapva ;):


Mikor hazaértem, anyuék kiborultak és elvették a laptopom... Tanulni akartam és nem tudtam... Bepánikoltam, kirohantam a vasútra és vártam a vonatot. Apám ráncigált vissza és hívták a mentőket. A mentők egyből a Bethesdába vittek be.

Másfél hetet voltam ott... Nem részletezném a dolgokat, de ezekben a napokban nem volt kegyelem...

Szédületes nap...

Kedden annyira rosszul voltam pszichésen, hogy már első órában hazakértem magam. Kristófnak megengedték, hogy az állomásig kísérjen és igen jól éreztem magam vele. A vonaton nagyon szédelegtem és leszálláskor neki is mentem az ajtónak... gondolom az az utasoknak reggeli kávéként megfelelt.
Amikor hazaértem, bealudtam és 3 órakor, mikor keltem apu szólt, hogy megyünk. Hangneme számomra kurvára nem felelt meg és ezen még jobban kiakadtam, aztán a központba is kiabált velem mindenki füle hallatára. Ez annyira megviselt, hogy az úton végig zokogtam és az SZTK-ban sem tudtam abbahagyni.
Körülbelül másfél órát vártunk, amikor végül betudtunk menni. Az orvosom átnézte a papírokat és megállapította, hogy korán sem vagyok túl a depresszión és hogy nem szabadna iskolába járnom, amit teljességben nem fogadok el, hiszen muszáj, mivel hamar itt az érettségi! Az apám természetesen minden sületlenséget összehordott, de hát mint tudjuk... ő az igazi mintaapa...

Hazafelé az összes elképzelhető hülyeség átfutotta az agyamat...

Amikor hazaértem anyu kiabált velem egy sort, hogy akkor megint nem fogok iskolába járni meg, hogy semmire nem viszem... és ennek nagy örömére bezárkóztam a szobámba.

Este veszekedtünk Kríssel, ami dobott a hangulatomon.

Reggel összevesztem az öcsémmel, aki minden kurvának elhordott és anyáméknak magyarázta, hogy ez színlelés... Aztán rám nézett és mondta, hogy csak egy érvágás lenne az egész... mindenkinek jobb lenne... Felmentem a szobába és pánik zokogva jött rám. Karmoltam a falat, haraptam a kezem, de ez nem segített... Aztán meghallottam, hogy anyuék beszélgetnek hármasba. Apám, anyám és a drágalátos öcsém...

Teher vagyok, erőszakos(mindent azonnal kisasszony... pedig amit kérek az alap dolog és sosem kaptam meg rögtön eddig semmit, maximum egy hónapba képes voltam kétszer említeni. A zárójelentésre 3 hónapig vártam és a kezembe nem képesek odaadni, mert elbaszom...) valamint én vagyok anyáméknak a legnagyobb gondjuk.

Elég volt...
Berohantam a fürdőbe és az eremet célozva felvágtam a kezem.
Nem sikerült, ezért írok...

Születésnapodra...

Kezdünk felnőni és komolyabban gondolunk,
Jövőnket keressük, csak teljesítjük álmunk.
Mi azok vagyunk és próbálunk jobbak lenni,
Akarok és próbálok a jövőben hinni.
Visszük nemzedékünk, hát vérünket éltetjük,
Büszkék lesznek őseink, tudom sokra visszük.
Egy évvel öregebb , de mégis fiatal vagy,
Tudom, hogy mennél, de itt mégis valami hagy.
Szeretném, hogy boldog legyél, éljél sokáig!
Isten éltessen! Drága "barátnőm" tovább is...
/Ansen/

Boldognak láttok

Boldognak láttok, hát csak nézzetek,
Egyirányú folyosón, folyton eltévedek.
Nem volt mindig így, tudtam mi a hit,
reméltem a holnapot, folytathatom ugyanígy.

Sose volt, aki őszintén velem lett volna,
Mégis tudtam, ha minden pohár borulna,
Kínomba nevettetni és nevetni rajtatok,
Ó szánalmas és kegyetlen nembarátok.

Sírom csak az, én nekem nem büszkeségem:
Megfejteni, költeni és írni észrevételem.
Újra és újra éles kést állítani a mélybe,
Szabadulni nehéz, esem a hitetlenségbe.

Sírva tudom hagyni, egyetlen jó emlékem,
Szétmarcangolva tőle távol még ép testem,
kivel éltem a szebb napokat... Nem akarom..
hogy lássa, hogy utánam tipor egy karom.

Mélyen az oldalamba kap, de vér nem csorog,
Lehet, hogy emberiségem ott, sírjában forog.
Ha nem vagyok ember, hát rúgjatok belém,
Hisz szemembe egyáltalán nem csillog remény.

Szórjátok az igét, terjeszkedjetek, csak tiporjatok
hisz emberek vagyunk, s ebben másak az állatok.
Nézzük csak az érdekeket, gondolkodjunk,
Ki a megfelelő, hát ahhoz alkalmazkodjunk.

Boldognak láttok, hát csak nézzetek,
Elbaszott és kegyetlen, véres életek.
Ne nézzétek szemembe a gyötrelmes kínt
Lehet, hogy még ma megcélzom a sínt.

Kérlek, csak is rám célozzatok a fegyverekkel,
Én tűröm, s barátkozok majd elmebetegekkel.
Többet úgy sem érek, hát fákkal kommunikálok
madarakat lesek, vérem folyni fog, de csak rátok.

Mondjátok meg, ilyen lennék boldogan?
Én lennék, akkor a boldog boldogtalan,
Mert egyedül vagyok, és nem kérem,
Hogy legyetek, ez tehát az én vétkem.
/Ansen/

Valaki szól...

Valaki szól, hogy amid van, nem nézel és az elszalad,
Nem kérheted tőle amit nem akar. Ha érzi csak marad.
Beesett szemem egy szikrányi boldogságot sír,
hogy arcomon vér maradt meg egy cseppnyi pír.
....
Te képed hogy fért így el, hogy biztosan lépkedsz?
Drágaság, az antiszociális világodra büszke lehetsz.
Ha hangyám lenne, az is többet agyalna a dolgain,
Mint te aki vakon vonul, és fejet hajt az alkalmin.
Menjél csak szopni, mert sokáig nem csinálhatod,
Ha ügyes leszel, a házat simán összespórolhatod.
Megyek tovább amíg csak tudok, szórjad a mérged,
Ha nem mennék bele, akkor hol lenne a te részed?
Röhögök rajtatok, Emberek! Lássatok csodát és nézzetek!
Azt hiszem boldog vagyok és nem vigyorgok, hanem nevetek.
/Ansen/

Csak sírni akarok

Csak sírni akarok
és átkozni rajtatok,
Kell hát, hagyjatok,
nektek legyen nyugtatok!

Nem kell, hogy lásd kínomat,
tudjad minden titkomat,
Végig nézd a bosszúmat,
belém szúrd a kardodat.

Életemet én bánom,
utamat mégis járom,
Éveim egy halálom,
jövőmet én sem látom.
/Ansen/

Nem boldog névnapom

Reggel elaludtam és 20 perccel a vártnál később keltem apám ébresztésére.
Rohantam és alig volt időm összeszedni a cuccaimat és feldobni az alapozót. Gergő ma bepróbálkozott a sulimnál, hogy átveszik-e. Babsy a korábbival jött ma, mivel az öcsém megkérte rá... Kedden megkértem én is, de akkor ez nagyon nem akart összejönni.
Mindegy, túltettem magam, aztán közölték, legalábbis apám, hogy velem nem megy sehova, ahogyan kinézem. (Tüll szoknya). Babsynál rákérdeztem és azt mondta majd később jön. Jó van, újabb zuhanás a mélybe. Az állomáson Reniékkel dumáltam és pár perc elteltével megjelentek öcsémék. Apám észre se vett (letagadott), Gergő és Babsy úgy szintén.

Figyelmetlenségemből és, mert tanultam a németet elhagytam a patkómból a golyót. Hurrá. Pont jött a vonat így egyáltalán nem tudtam megkeresni.
Leültem Reniékhez és fullosan összetörve hallgattam az Alvint tanulás közben.

A vonatról leszállva apámék gyakorlatilag 100 méterre lehagytak és nem is látszott túlzottan rajtuk, hogy érdekelném őket. Gergővel ezt közöltem, utána hátramaradtam, mert féltem, hogy robbanok.
Suliba az idegeim a falat súrolták és nem tudtam nem feszült lenni.
Biológia órán, mikor bementem a terembe kurva nagy sokk ért. Babsy elült mellőlem a Nikiékhez. Szép! Kirohantam és pont Kríss jött szembe. Nagyon sírni akartam, de nem ment.
Tesin rákérdezett, hogy mi bajom van. Annyira nem voltam magamnál, hogy nem tudom mit válaszoltam, de hogy többet nem szólt hozzám az biztos. Kimentem a folyosóra, leültem a padra gondolkozni és lenyugodni.
Amikor elkezdődött az óra Fruzsival trécselt és a folyosón a padon rám jött a légszomj. Elrohantam vécére, vizes cucc a kezemre és szépen lassan venni a levegőt, amit kurvára, hogy nem lehet ilyen helyzetbe...
Pár perc elteltével visszaballagtam, bementem az öltözőbe és hívtam anyut. Teljesen kibuktam, sírógörcsöt kaptam és mint mikor a sakkjátszmába észreveszed, hogy nincsen hova érdemes lépned, teljesen a szemem előtt lebegett, hogy GAME OVER.
---------------------------------------------------------------------------------
Mindig olyan fura érzés jár át, mikor látom Misát a suliba és ő is látja, hogy Kríssel vagyok. Van egy érzésem, hogy mit gondol rólam, mert hallottam 1-2 dolgot még anno. Persze nem hiszek az ilyen szájról kapott dolgoknak, de mostanában nagyon megfordulnak a fejemben a dolgok.
Nagyon bűntudatom van, hogy gyakorta vele vagyok, de hát már nincs semmi közük egymáshoz.

Viszont most láttam egy kiírást tőle amit Kittinek írt:   

 ....nagy kofferba jó pakolni, de ciki vele utazni;D....ugye-ugye??XD

Attól tartok, hogy ez nekem szól... Nem vagyok sovány, sőt kifejezetten tehénnek tartom magam és kurvára mindig az jár a fejembe, hogy úristen, hogy lehet velem egyáltalán mutatkozni...

Ha ez a kiírás nekem szólt, akkor okkal akadtam ki most... de persze egyszerre és mindenen...

Első nap a börtönömben

,,A történetben a szereplőnek mindig minden összejön. Lehet, hogy elbasz 1-2 dolgot vagy pillanatnyilag úgy tűnik, hogy semmi sem sikerül, de pontról pontra minden esemény fontos és összekapcsolhatóan szükséges a végéhez."
/Ansen/

Néha én is egy szereplőnek érzem magam. Visszakaptam már pár olvasótól, hogy amikor olvasnak szinte már olyan érzésük van, mintha egy könyvet futnának végig. Természetesen nem írok le mindent, csak az érdekesebb eseményeket.
Túlzottan antiszociálódva érzem magam ettől néha. Az nem létezik, hogy én ilyen szerencsétlenül járjam végig a "végéhez" vezető utat.

 Első nap a börtönömben.
Este egyáltalán nem tudtam aludni. Egyrészről, mert Kríssel összekaptunk és ideges voltam, másrészről meg kurvára nem tudtam fejet hajtani azon a téren, hogy most kezdődik a 37 hetes szopatásom. Mai naptól kezdve el is kezdtem számolni.
A reggel érzett 2 másodperces lelkesedésem teljes mértékben nem tudta feldobni a kómás gyászomat. Gyászolok. Gyászolom a nyarat és ennek hangot adva a héten feketébe leszek. (Persze amúgy is feketébe lennék, de így értelme is van a túlzott rajongásomnak a mesterkélt szín iránt.)
Fizikán megfogadtam, hogy kurvára fogok figyelni, ezért ennek értelmet adva sikeresen és kényelmesen bealudtam. Egyéni véleményem, hogy a tanárom és az osztály hangjára higgyétek el nem jó ébredni.
A nap többi része érdekesebb dolog nélkül zajlott.

Ma volt a második napom, ami lényegesebb történés nélkül éltem túl.
 

Hm...
Mintha nem is léteznék, néha úgy elfelejtesz,
Várom, hogy odajöjj, csak tudd, hogy kellesz.
Nem keresel és hiába várhatom a társaságod,
Velem csak akkor vagy, ha bukkanásom látod.
/Ansen/

SÍRi csönd

Kerestem a blúzomnak a kötőjét, ezért lementem a földszintre anyutól segítséget kérni.
Természetesen nem segített és ki volt akadva, mert a Gergő születésnapi bulit tervez Babsznak az ő tudta nélkül. Még mindig kétely, hogy milyen pénzből ugyanis amióta betörte anyunak a fejét, itthon semmilyen pénzt nem kapott.
A másik ok, hogy anyu toppon volt, hogy a saját édesanyjának születésnapján elmentek Velencére és ezzel elbaszta az évek óta első családi programunkat, de gyakorlatilag a barátnőjének bármit megtenne. Ezzel tényleg semmi rossz nincsen, de a saját anyját attól még nem kell leszúrni!!

Gergő azt üvöltötte nekem mikor védtem anyut, hogy manipulálom, meg hogy eljárok conra, amikor kevés a pénz.... Arra nem gondolt, hogy ugyanezeket megkapná, ha emberileg viselkedne a szüleivel.


Öcsémet idézem: "Az a rohadt, dagadt, tehén, kurva... Csak azért szereted, mert a lányod!."

Annyi minden átfutotta az agyam. Igen ismét. Gyógyszerek, ablak, kád, penge...
Nem akarom, hiszen olyan gyorsan gyógyultam, most újra abban a kibaszott sötét szobában érzem magam, ahol levegőt nem kapok, de folyamatosan szurkálják a szívemet.

Egyetlen dolog ami tartja bennem a lelket Kríss. Simán átvághatnék a szobán egyenesen a fürdőbe, feltörni egy borotvát és élesen bele a főerembe. Talán nem is érezném... ahogy sosem szoktam.
Még bennem van az érzés és próbálom leküzdeni, de nagyon nehéz... Nagyon nem akarok itt lenni... Azt hittem kitudom magamból írni, de nem megy....

Barátság?

Barátság? Ezt tudtommal nem úgy hívják.
Szükség esetén, árokban kötél nélkül hagyják.
Változik a világ? Szúrjuk hátba a barátod,
Neked most ez lesz jó, neked ez a világod.

Emberek vagyunk és tudom, legyünk hát lelketlenek!
Gyilkold az ártatlant, véssed a szíveket, ezek kellenek.
Birodalmat osztunk, visszük a teljes nevet,
Kezünkből adjuk ki a hírhedt végzetet.

Ez csinálod te is... le sem tagadhatod,
Ember vagy, vérrel ezt nem moshatod.
/Ansen/