Majd holnap

"Az autópálya mellett vagyok.
Sietek.
Az idő hideg, fúj a szél és bármikor elkezdhet cseperedni az eső.
Ez már Ősz, ez az én időm...
Napok óta egy szemhunyást nem aludtam, nem mintha nem tudtam volna.
Az idő hatalom... a hatalom Idő.
Minden lépésnél érzem, hogy a gravitáció a karmai alá söpör. Lejjebb és lejjebb, míg nem már csak mászni tudok...
De ma ne! Ma nem fér bele... Majd holnap!
Messziről látok valami fényt. Buszom lesz....
Fussak?
Megrezzent mellettem a bozót.

Nem futok."

/Ansen/

Szállj fel szabad madár!!

Ma Pocokra keltem. Elég durvát álmodtam vele, kiráz a hideg xD. Ki nem szarja le a fejét >_<.

Doki írta, hogy lenne lehetőség bérelni egy lakást.. Hm... én csak is akkor lennék benne, ha nem fejenként kellene annyit fizetni, mivel anyagilag nem sokáig bírnám. Amúgy tetszik az ötlet.
Menekülni akarok itthonról, anyuék fojtogatnak jelképesen. Igen, ez a tinédzser el akarok szállni a fészekből szöveg... de korán sem tartom hasonlónak. Ki vagyok tagadva és nem sokáig bírom a szorításukat.

Amúgy tényleg elakarok tűnni... levizsgázom és egy hónapig Casper leszek. Reál vizsgámra nem tudok bemenni a meló miatt. (június 4.-én lesz)... Félek, hogy az igazgató eltanácsol, de nem tudok mit csinálni... Az ötödikét kiharcoltam. Szeretném, ha egy utolsó esélyt kaphatnék az iskolától, hogy leérettségizzek, viszont lehet, hogy nem tolerálnak annyira és kibasznak a picsába... Görcsbe van a gyomrom. Tegnapi napomat végigangoloztam. (Aki ismer, az tudja, hogy az angol nekem kínzás...) Jövőhét kedd... Szuper :).

"Megbecsültem és fogom is azt mit ad,
a hat milliárdot cipelő nagyszínpad,
Elfogadtam, hogy itt minden véget ér,
de van amit nem szakít el sem idő sem tér."

Ki vagy?

"Ha a művészetről kérdeznélek, szakkönyvek tucatjaiból tudnál idézni. Michalengelo, sokat tudsz róla. Sorolnád a műveit, politikai terveit, viszonyát a pápával, szexuális beállítottságát, mindent. De azt nem tudod, milyen érzés a sixtusi kápolnában állni, sosem néztél még föl arra a csodálatos boltozatra. Sose láttad.
Ha a nőkről kérdezlek, máris sorolod a kedvenc típusaidat. Biztosan dugtál is néhányszor. De azt nem tudod, milyen érzés igazán boldogan felébredni egy nő mellett. Nehéz eset vagy.
Ha a háborúról kérdeznélek talán Shakespeare-t idéznél nekem: „Még egyszer a résre újra, barátaim!”. De sohasem harcoltál. Nem halt meg a karodban a legjobb barátod, aki hiába könyörgött neked, nem tudtál rajta segíteni.

Ha a szerelemről kérdezlek, talán egy szonettel válaszolsz. De nem néztél még nőre, mikor gyenge voltál, olyanra aki egy pillantásával meggyógyít, mintha Isten direkt hozzád küldött volna egy angyalt, hogy kimentsen téged a pokolból. Nem tudod milyen, ha te vagy az ő angyala. Nem tudod milyen örökké szeretni valakit. Történjen bármi, például rákos lesz. És te két hónapig a kezét fogva ülve alszol a betegágya mellett, mert az orvosok is látják a szemedben, hogy nem szívesen mennél látogatási időben. És elveszíteni valakit. Ezt csak akkor érzed, ha valakit önmagadnál is jobban szeretsz. Csak te még sosem mertél ennyire szeretni.

Ha rád nézek, nem egy okos, magabiztos férfit látok, csak egy nagyképű, önző, ijedt kölyköt. De zseni vagy, Will, ezt senki sem tagadja. Bár talán senki sem érti igazán a személyiségedet. Te azt hiszed, tökéletesen értesz engem egyetlen festményem alapján. Árva gyerek vagy, ugye? Hát, én nem tudom, milyen nehéz lehetett az életed, hogyan érzel, ki vagy, hiába olvastam a Twist Olivért! Megmagyarázna az téged? Leszarom az ilyesmit, mert olvasmányélmények alapján nem lehet megismerni senkit. Csak ha elkezdesz beszélni magadról. Arról, hogy ki vagy."

/ Good Will Hunting, Sean Maguire monológja /

Tükörkép

Visszatérek egy ideig erre a blogomra...:
...



Előzőhét pénteken összevesztem egy sráccal a Tesco-felé. Olyanokat vágtam a fejéhez, amit igazából csak Darlinnak szántam. Ez olyan szinten elfajult, hogy visszafordult a Tesco-tól a Rocky-ig és rám csapta a telefont, hogy ne próbáljam visszanyalni őt. Oroszlán...
Olyan komplikált amúgy az egész, azt hiszem mindent elbasztam :S. Tetszik nekem ez a srác...
...


Szerdán bementem az iskolába, érdekes volt. Osztálytársaim egy fele megvetően nézett, de nem érdekelt... még, hogy befogadtak és, hogy ne menjek el! Persze elég a szemükbe néznem! :)
Június 4.-én és 5.-én vizsgázom. Töriből, angolból és németből megerőltetem magamat, a többi nem érdekel ;). Apropó... azt hittem, hogy Irodalom az utolsó órám, ezért már mentem volna haza, de még megvártam a Reniéket... persze utána közölték, hogy matek is volt és ráadásul Müller keresett. Ó fákk, nincs órarendem xD...

Pénz beszél

"Ez egy új rendszer, itt mindenki boldog
Csak elég szarul mennek a dolgok
Rossz eszmékért véredet ontod
Pusztítsd el velem a frontot."

Utóbbi egy hónap nekem (a bulimtól számolva) kész gyötrelem volt. Anyuék már akkor közölték velem, hogy önellátó vagyok, semmit nem finanszíroznak nekem és hogy költözzek el. Úgy éreztem sokkal fontosabb nekik a pénz, mint az, hogy a lányuk vagyok. Dolgozom: nekem kötelességem mindent leadni és ha magamra merem költeni egy részét a pénznemnek, akkor költözhetek el, mert egy szánalmas geci vagyok. Oké, felfogtam.
Azóta, hogy ezt megbeszéltük rengeteg lélektépést kellett elviselnem. Számtalanszor éreztem azt, hogy a mellkasomat szétfeszítik és barbár módjára valaki elkezdi kaparni belülről. Fájdalom...
Mindezek ellenére is egy pillanatra sem tértem vissza ahhoz az énemhez, aki meggondolás nélkül dobta volna el az életét.
-

Édesanyám előbb küldött nekem egy Smst: Pénz kell neki, hogy betudjon járni dolgozni. Bementem a szobájába a maradék pénzemmel, amit jövőhavi bérletre raktam el magamnak. Szorongattam a kezembe a pénzt és néztem azt a nőt, aki a legfontosabb volt nekem, azt az embert, akinek mindent megakartam adni... és azt lényt, aki a legnagyobb sebeket marta rajtam. Nem vett észre, csak az édesapám. Megvetően nézett rám, amit gyakorta megkapok. Emlékszem 2-3 hete, hogy a nagyobbik öcsémmel megpróbáltak kihozni a sodromból. Hm... nem is olyan régen az említett öcsémet elvitték mentők a rendőrök kérésére. Édesanyámék elakarták küldeni itthonról, ezért furcsa volt ez az esemény. Édesapám ellenem fordult, akinek a bűne, hogy harmadrészét adta haza a fizetéséből. Érdekes, hogy azzal az emberrel tette, aki eltörte az orrát. Pénz beszél. Pénz, pénz, pénz és a pénz. NEM ÉRDEKEL.
Édesanyám nyomkodta még egy ideig a telefonját, majd rám nézett.
- Mondjad! (Próbáltam érzéketlen maradni)
- Egy hónapig adtam neked cigit és buszra pénzt, ezért elvárom, hogy most te is segítsél.
Feldühödtem. Úgy adtak buszra pénzt, hogy remegő nyomorral utaztam le Nagytétényig budapesti busszal és onnan blicceltem tovább, hátha onnantól nem jön a kalauz. Kristóf ott volt velem... Sírógörccsel küszködtem. Másnap egy barátomtól kértem kölcsön, hogy tisztességesen betudjak menni dolgozni és ne kelljen kerülgetnem Nagytétény-felé.
Cigim úgy volt, hogy közölték: elfogyott majd venni kell... Miután benéztem délután az ágyuk alá egy táskát keresve, megtaláltam a dohányt. Nem nyúltam hozzá, de kérdőre vontam aznap őket. Válaszuk: Nem volt kedvünk neked adni bármit is.
Azt figyelmen kívül hagyták, hogy leadtam nekik 20 ezer forintot a fizetésemből, ami nem volt nekik elég... (plusz családi pótlék, nagycsaládos...)
Elkezdtünk vitatkozni, majd apám rám csukta az ajtót.

Nem érdekel. Bánom, hogy a pénz bekerült az életembe, nekem igazán nem hiányzott.
-
Nagyon sok embernek a közelségéért hálát adok...
Próbálok úgy élni, hogy ne bánjak meg semmit... Egyszer úgy is sikerül :).

Hajrá

Nem mondhatom azt, hogy nem a mesékben élek. Mindig történik valami és mindig mást szeretnénk, mint amit éppen elérünk. A napok gyorsan mennek és perceken múlik, hogy az addigi életedet tudod tartani... de utána már felégetett, lesózott talajt hagy maga után, ahová, ha nagyon erőlteted magad, akkor sem tudsz visszamenni. Ez a múltad és jót szórakozik rajtad. Túl kell lenned egy-két bizonyos momentumon, ami lényegében kibírhatatlan fájdalommal jár és utána már nem is ismered meg a régi önmagadat. Tanulás az, amiért itt vagyunk.
Nem sírok senkiért és semmiért. Nyilván azért teszik, amit tesznek, mert nekik ezt kell cselekedniük. Már nincs harag bennem... Természetesen fáj, de kinek nem?

A napokban próbálom a mostani sebeimet gyógyítgatni... Féléve begyógyszereztem volna magam, ami mostanra változott. Nem adom fel, büszke vagyok! Nem fogok visszamenni vesztesen, amikor meg is nyerhetem.

Örülök a barátaimnak. Örülök annak, hogy van miért folytatni. Olyan embereket tudhatok magam mellett, akikkel érdemes volt találkoznom és ezt az élet javára írom.

Lehet, hogy rossz érzés a régi életem fontos szereplőit hátrahagyni, de ha nekik értem volna valamit, akkor még mindig itt lennének. Nem kívánok nekik rosszat, éljenek ahogy tudnak! :)

Repülni szeretnék...

Elbújtam, pihentem és gyógyultam. Visszatértem a tavaly júliusi önmagamhoz. Ez emberek nem a legjobb, de van legalább mit alakítgatni! :)

Néha azt érzem, hogy lehetne valaki, aki rám szól és szeret. Egy olyasvalaki, aki megfelelő menedék lenne a számomra és aki őszinte érzésekkel gondol rám... Bátrabban tudjak kiállni magamért, tudjam, hogy ott lenne akkor is, ha a világ ellenem jönne. De ilyen nincs xD.

Nagyon jól érzem magam a barátaimmal és ez az ami számít. Az eltűnési időszakomban voltunk Omenen és a Pecsában is a Road-Depresszión. Kicsattanó volt :). Nagyon sok mindent köszönhetek Kristófnak... azt hiszem nélküle még mindig magamat darabolnám. A házibulim a visszajelzések szerint nagyon jól sikerült. Örülök hát neki! ^_^