Nem mondhatom azt, hogy nem a mesékben élek. Mindig történik valami és mindig mást szeretnénk, mint amit éppen elérünk. A napok gyorsan mennek és perceken múlik, hogy az addigi életedet tudod tartani... de utána már felégetett, lesózott talajt hagy maga után, ahová, ha nagyon erőlteted magad, akkor sem tudsz visszamenni. Ez a múltad és jót szórakozik rajtad. Túl kell lenned egy-két bizonyos momentumon, ami lényegében kibírhatatlan fájdalommal jár és utána már nem is ismered meg a régi önmagadat. Tanulás az, amiért itt vagyunk.
Nem sírok senkiért és semmiért. Nyilván azért teszik, amit tesznek, mert nekik ezt kell cselekedniük. Már nincs harag bennem... Természetesen fáj, de kinek nem?
A napokban próbálom a mostani sebeimet gyógyítgatni... Féléve begyógyszereztem volna magam, ami mostanra változott. Nem adom fel, büszke vagyok! Nem fogok visszamenni vesztesen, amikor meg is nyerhetem.
Örülök a barátaimnak. Örülök annak, hogy van miért folytatni. Olyan embereket tudhatok magam mellett, akikkel érdemes volt találkoznom és ezt az élet javára írom.
Lehet, hogy rossz érzés a régi életem fontos szereplőit hátrahagyni, de ha nekik értem volna valamit, akkor még mindig itt lennének. Nem kívánok nekik rosszat, éljenek ahogy tudnak! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése