Utó előszó

Azért kezdtem el ezt a blogot, mert problémáim voltak, de soha nem azért, hogy sírjak. Az elején csak szépet és jót írtam ki, hogy töröljem magamból, hogy a sötétség is itt van bennem. Ez a hozzáállás viszont változott januártól folyamatosan.... Egyre jobban kezdtem kinyílni és a vége az lett, hogy rutinosan osztottam meg a nagyobb dolgaimat is a világ előtt. A legnagyobbak persze még mindig háttérben vannak és úgy gondolom most, hogy azokat nem is fogja senki sem a közeljövőben elolvasni. Ez marad az én titkom, ami esetleg majd másnak is a titka lesz... akkor csak egy közös titkunk marad....
Akinek van ideje és kíváncsi az elmúlt egy évemre, annak ajánlatos elolvasni az eddigi posztjaimat is, mert higgyétek el, érdekesek. Elképesztő, hogy hogyan változik az ember egy év alatt, méghozzá látványosan. Aki nem is ismer, az is már a fogalmazásaimból rá jön, hogy "igen, itt történt valami", "itt már komolyabban áll a dolgokhoz"... és társai...

A májusom és júniusom kórházban töltöttem és az akkori posztjaim szemléltetik, hogy erős hangulatváltozásom volt, ami mára sem változott sokat. Sajnálom. Idő kell nekem...
Nem vagyok tökéletes és folyamatosan fejlődök... (A változás szót nem szeretem, mert szerintem aki vagyok és voltam az ugyanúgy megtalálhatóak bennem.)
Sok minden történt velem ebben az évben: Szép napok, fellépések, csalódások, vonzódások, törések és felépülések. Érdemes azoknak elolvasni, akiknek hasonló problémáik és érzéseik vannak... de lényegesen fontos elmondanom, hogy sehol sincs itt válasz a kiútra... A meghatározó dolgok bennem/bennünk vannak.

Ha az merülne fel benned, hogy vége van a blogomnak, akkor legyél tisztában a lapjaimmal... Játszok, amíg tudok, írok amíg van mit.

"Akkor érthetsz meg igazán, ha te is végigmentél, érezted és megélted azt az utat, amit most járok. Amíg nem is voltál még csak ennek a közelében sem, addig csak szánhatsz..."
-

Darlinról az utóbbi hónapokban sok információt kaptam, amik persze a hetekben meg is tették a hatásukat nálam. Feldolgozás, mint már kiderült: NEM AZ ERŐSSÉGEM, de nem is lehetetlen nálam. Nem utálom, nem haragszom és nem is szidom őt... nem tartom gyereknek és nem is becsülöm le.... valamint ezeknek az ellenkezőjét is elmondhatom egy-kettő gyengébb pillanatomban.
-

Így kellett történnie mindennek és nyilvánvaló, hogy még mindig ezek mély sebek nekem.

Hm... viszont most boldog vagyok.

Remélem senki nem úgy értelmezi, hogy úristen "most boldog" vagyok és ezt csak úgy leírtam.
Semmit nem írok ok nélkül és nem úgy értem, ahogy most hirtelen eszedbe jutna. Ne gondoljatok iróniára, mert ez teljesen nem az. Merülj el és talán megérted!

Boldogság... Iszonyatosan szubjektív dolognak tartom, hiszen mindenkinek mást jelent. Egy gyereknek és egy felnőttnek is máshogy van szótárazva, hiszen ahogy növünk fel, az ember akaratlanul is elkezd anyagiasodni...
A gyermek őszinte és ártatlan addig, amíg a környezete kellő hatást nem fejti ki rá....
Természetesen ezzel nincs baj, hiszen ez az élet lánca... változik az értékrendünk.

Tudat alatt elnyomjuk a tiszta érzéseinket és csak a vádló, "miért én?!" marad. Élni akarok, ennyi az egész... Élni a világomban.

Nem vagyok gyerek....

Nem vagyok felnőtt....