Boldognak láttok

Boldognak láttok, hát csak nézzetek,
Egyirányú folyosón, folyton eltévedek.
Nem volt mindig így, tudtam mi a hit,
reméltem a holnapot, folytathatom ugyanígy.

Sose volt, aki őszintén velem lett volna,
Mégis tudtam, ha minden pohár borulna,
Kínomba nevettetni és nevetni rajtatok,
Ó szánalmas és kegyetlen nembarátok.

Sírom csak az, én nekem nem büszkeségem:
Megfejteni, költeni és írni észrevételem.
Újra és újra éles kést állítani a mélybe,
Szabadulni nehéz, esem a hitetlenségbe.

Sírva tudom hagyni, egyetlen jó emlékem,
Szétmarcangolva tőle távol még ép testem,
kivel éltem a szebb napokat... Nem akarom..
hogy lássa, hogy utánam tipor egy karom.

Mélyen az oldalamba kap, de vér nem csorog,
Lehet, hogy emberiségem ott, sírjában forog.
Ha nem vagyok ember, hát rúgjatok belém,
Hisz szemembe egyáltalán nem csillog remény.

Szórjátok az igét, terjeszkedjetek, csak tiporjatok
hisz emberek vagyunk, s ebben másak az állatok.
Nézzük csak az érdekeket, gondolkodjunk,
Ki a megfelelő, hát ahhoz alkalmazkodjunk.

Boldognak láttok, hát csak nézzetek,
Elbaszott és kegyetlen, véres életek.
Ne nézzétek szemembe a gyötrelmes kínt
Lehet, hogy még ma megcélzom a sínt.

Kérlek, csak is rám célozzatok a fegyverekkel,
Én tűröm, s barátkozok majd elmebetegekkel.
Többet úgy sem érek, hát fákkal kommunikálok
madarakat lesek, vérem folyni fog, de csak rátok.

Mondjátok meg, ilyen lennék boldogan?
Én lennék, akkor a boldog boldogtalan,
Mert egyedül vagyok, és nem kérem,
Hogy legyetek, ez tehát az én vétkem.
/Ansen/