Első nap a börtönömben

,,A történetben a szereplőnek mindig minden összejön. Lehet, hogy elbasz 1-2 dolgot vagy pillanatnyilag úgy tűnik, hogy semmi sem sikerül, de pontról pontra minden esemény fontos és összekapcsolhatóan szükséges a végéhez."
/Ansen/

Néha én is egy szereplőnek érzem magam. Visszakaptam már pár olvasótól, hogy amikor olvasnak szinte már olyan érzésük van, mintha egy könyvet futnának végig. Természetesen nem írok le mindent, csak az érdekesebb eseményeket.
Túlzottan antiszociálódva érzem magam ettől néha. Az nem létezik, hogy én ilyen szerencsétlenül járjam végig a "végéhez" vezető utat.

 Első nap a börtönömben.
Este egyáltalán nem tudtam aludni. Egyrészről, mert Kríssel összekaptunk és ideges voltam, másrészről meg kurvára nem tudtam fejet hajtani azon a téren, hogy most kezdődik a 37 hetes szopatásom. Mai naptól kezdve el is kezdtem számolni.
A reggel érzett 2 másodperces lelkesedésem teljes mértékben nem tudta feldobni a kómás gyászomat. Gyászolok. Gyászolom a nyarat és ennek hangot adva a héten feketébe leszek. (Persze amúgy is feketébe lennék, de így értelme is van a túlzott rajongásomnak a mesterkélt szín iránt.)
Fizikán megfogadtam, hogy kurvára fogok figyelni, ezért ennek értelmet adva sikeresen és kényelmesen bealudtam. Egyéni véleményem, hogy a tanárom és az osztály hangjára higgyétek el nem jó ébredni.
A nap többi része érdekesebb dolog nélkül zajlott.

Ma volt a második napom, ami lényegesebb történés nélkül éltem túl.
 

Hm...
Mintha nem is léteznék, néha úgy elfelejtesz,
Várom, hogy odajöjj, csak tudd, hogy kellesz.
Nem keresel és hiába várhatom a társaságod,
Velem csak akkor vagy, ha bukkanásom látod.
/Ansen/