Rosszul lettem egy ideje... nem kaptam levegőt, felfordult a gyomrom és rohantam a vécére...
Kiiirtam fészre.
Ádám rámiirt azzal, hogy mi a bajom... természetesen leesett miért kérdezi, nem azért mert aggódna...
Hülye,Hülye,Hülye,Hülye,Hülye,Hülye,Hülye,Hülye,Hülye,Hülye!!
A válasz egyértelműen az lett volna, hogy azért vagyok rosszul, mert azzal az estével még jobban közelebb érzem magamhoz őt, pedig tudom, hogy az csak egy adott pillanat volt.
Fáj, ha látom, hogy fent van és én büszkeségből nem iirok rá.
Hogy tök jól érzi magát, én meg itt depressziózok a tinikocs érzéseimmel....
Szánalmas... szánalmas, hogy még mennyire naiv vagyok... hogy nem tudok egy picurka fellángoláson túl tenni -.-
szánal-MAS!
Az is elképesztő, hogy egy ekkora faszom dolog miatt szétesek... Ennyire kis m értékű és már is felfordul a gyomrom... Csak ismételni tudom magam... SZÁNALMAS!
És hogy ezt miért nem mondom el neki?
Mert nem vagyok RAGACS!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése