Egy terembe voltunk. Csomóan körbevettek minket, hogy kik arra nem emlékszem. Valami ünnepségen vagy egy puccsos helyen lehettünk. Gyönyörű egy terem volt az biztos. Ragyogtam a ruhámba, és tényleg szépnek éreztem magam. Talán az az érzés volt bennem, hogy a céljaimat elértem...
Ő is ott volt...
Zongorázott. Nagyon helyesnek és aranyosnak találtam. Iszonyat jó volt hallgatni, tehát fogtam magam és leültem mellé.Lesokkolva nézett rám. Mondott nekem valami megjegyzést, amire ezt válaszoltam:
Barátok vagyunk nem? Vagy te nem tartasz annak engem?
Rám nézett és mikor válaszolt volna megjelent 2 csaj egy kottával.
Azt akarták, hogy játssza el nekik. Tudom és emlékszem is, hogy mi volt az a szám... A hupikék törpikéktől a makaróni... (vicces ugye? szerintem meg nem.)
Elkezdte játszani, nagyon jól ment neki és csak figyeltem. Persze az a 2 csaj ott olvadozott mögöttünk... mindegy, mert leszartam... Csak barátok vagyunk és semmi több ^^.
De aztán elakadt egy rekordnál... sehogy sem akart neki siikerülni, bár meggyőződésem, hogy talán ment volna neki... de mégsem... A lányok elmentek unalmas fejjel....
Én aki hirtelen tud zongorázni lenyomtam azt a bizonyos akkordot. (bár lehet, hogy nincs is akkord a zongoránál... vagy mit tudom én... zongorához messze nem mentem, pedig egykor tanulgattam, de ez most lényegtelen).
Ő rám nézett és akart valamit mondani, de akkor felébredtem...
Kezdem elhinni, hogy egy szabadult vadbarom vagyok... Már ragacs is vagyok??? nem futok senki után...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése