Nem visz rá a lélek, hogy meséljek,
Tudom, hogy tudod,... ennyit érek.
A homokóra is lepereg idővel...
Gyorsabb lenne, ha úgy összetörne?
Pontosan az lenne... de értelmetlen...
A homok szóródik és eltűnik a végtelen.
Élni kell... tudni kell, de kit érdekel?
Köszönni akart! Helyette mindent elnyel...
Itt vagyunk az óra két oldalán,
Az üveg tompa, te látsz talán?
Ő is csak elzárva küzd, nem segít neki senki.
Engem érdekel a homok, érdekel a Semmi!
Szoba végét te sem, de más se látja,
Furcsa egy hely. Ritka az, aki ezt bírja.
Visszhangzik szavam, de fület nem ér,
Ha falat nem látok, ezt mégis miért?
De távol van tőlem minden értelem
Csak az óra van, ami most már ketyeg...
Te állsz, hiába nyújtok kezet és ordítom,
Megjelenik egy ajtó és hirtelen távozol...
A szobában sötétség volt, de változott,
Eltűnt a látásom, de nem csak az álmodott...
Homokot a földön érzem, de nem érdekel,
Már nem tud a semmi... Így mennyit érek el?
/Ansen/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése