Ágyőőő!

Gondolkodtam rajta, hogy a blogomat elköltöztetem. Sok ember olvassa a blogomat, többek között az életem szereplői is. Úgy érzem így teljesen kitárulkozok, nem maradok titokzatos... egyáltalán nem. Furcsának találom, hogy az öcsémnek a haverjai, apámnak a kollégái és anyumnak a barátnői kérdezgetik, hogy mi van velem.

Köszönöm, jól vagyok!

Ha valaki olyan mély érzelmi válságot csal ki belőlem szégyenlem leírni.
Pedig én nagyon leakarom vetni.... Tudom viszont, hogy másnap bemegyek a suliba, akkor az lesz a kérdés, hogy ki ő?
Tetszik viszont, hogy mások okulnak, tanulnak és igen akad, aki együttérez velem. Nem érek vele semmit, csak jól esik ez a kis tisztaság a trágya szívemnek.
Reni is gyakran hangoztatja, hogy minden szart leírok. Nos a válaszom, hogy ez nekem olyan szinten megkönnyebbítő dolog, hogy megéri megtennem. "Nem szégyenlek, nem sajnálok semmit."
És igen, döntöttem!
Nem fogom itt hagyni a régi dolgaimat és újat kezdeni. Ez az én életem, de viszont, óvatosabban fogok bánni a dolgokkal és visszatérek az írásaimból is kiismerhetetlen egyénemhez :).
Ez nagyon kellett.
Kellett, hogy megosszam, mert szétrobbanok.
Reformok lesznek a utóbbi 3-4 hónaphoz képest... Nyáladzik a gépem, ha visszaolvasom a régebbi posztjaimat. Úristen, te jó éj!!, ez így nem mehet tovább. :"D

 

Ágyőőő, Füves!