Köszönöm, ha bár most nincs is benne köszönet...
Mint aki túlélte az ugrást, ez nekem is szarul eset....
Nem foglak utálni és leköpni az utcán, hogy jó legyen,
Sokat számítottam rád és te ott voltál, köszönöm Neked.
Rég tudnom kellett volna ezt, de hálás vagyok....
És, hogy bárcsak mentek volna előttem vakok,
Kik az ösztöneikre hallgatva, időben falat húzva,
Minden felesleges francot hátrahagytak volna.
Ismernem kellett volna a helyzetet, de nem bánom,
Hülye voltam... legalább ezt is megpróbáltuk.
Röhögök magamon és a többoldalnyi posztomon...
"Óóó, szánalmasnak mondható, sok kis irományom!"
Soha, ezt tudjad... az időt senkiért vissza nem fordítanám.
Jó volt veled, de ennél többet nem gondolok úgy rád.
Szépen hagytuk, hogy hasson ránk az emberi "mitovább"
Nem érdekes, letagadni sem érdemes, csak így tovább.
Te voltál az nekem, aki sok dologra megtanított...
És te sokszor racionálisabban nézted a dolgokat.
Én, mint a bolond-tudatlan, ki feje fölött tetőt tudhat,
Gyakran ennek hála hibáimat hallomra halmoztam.
Órák amiket együtt töltöttünk, másodperceknek tűnnek,
De életemben ezek mind végül nem sokat jelentenek.
Kétségbeestem és ezért nem tudtam tisztán látni!
Feldolgoztam. Tény, hogy fájt, de tudok tovább állni.
Felejteni nem foglak, de szememből úgy elhagylak,
Ha szembe jössz lepacsizlak és kapsz puszit az arcodra...
Én nem fogom hagyni, hogy csöppnyi dolgok basszanak,
Fuck és társai, én JÓL vagyok és a többiek hagyjanak.
/Ansen/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése