Sokkal jobban vagyok. Azt hiszem már az elején el kellett volna dobnom a büszkeségem ahhoz, hogy ne szenvedjem végig ezt a 2 napot. Talán csak az fájt, hogy nem tettem semmit, de mikor megtettem olyan volt, mintha egy kő esett volna le a szívemről. De hát egy csalódott nő nem gondolkodik... :)
Persze most is nagyon szarul vagyok, de könnyebb. Az a helyzet, hogy lehet, hogy nem kellett volna felhívnom, de ez segített. Most már csak szégyenlem az arcom előtte és azok előtt akik tudnak majd a beszélgetésünkről.
Nos kimondhatjuk... ragacs vagyok.
A legjobban talán azt lesz nehéz megszokni, hogy (ha esetleg barátok is maradunk, akkor is) lesznek dolgok amikre rávághatja: Közöd?.
Mindenesetre nehéz lesz visszaállnom a június-július környékére, ezért egy ideig kerülöm, de nem hagyom el a társaságát. Bár nem tudom, hogy ezek után ő kíván-e látni a közelségébe. Remélem, hogy igen :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése